Amikor "késnek" a gyerekek

@pankaszan történetei

Ezt a szüléstörténetet biztosan nem fogom elfelejteni több okból: 

-Egy igazi ösztönös édesanya története, aki tudta az első pillanattól, hogy mire képes a teste

-Ilyen szép, megható, valós érzelmekkel teli képeket ritkán kapok (képek a történet végén)

-Amilyen komoly a történet, a vége annyira vicces :)

Fogadjátok szeretettel @pankaszan két szüléstörténetét!

Hónapok óta halogatom a szüléstörténetem megírását, leginkább azért, mert nagyon sok dolgot megosztanék, de nem akarnék ezzel megbántani senkit. Másfelől pedig a két szüléstörténetem nagyon egybemosódik, mert nagyon közel voltak egymáshoz. Bori 9 hónapos volt, amikor megtudtam, hogy babát várunk.

Nekem a terhesség, szülés, szoptatás, anyaság sosem volt egy túlmisztifikált dolog, tudtam, hogy minden egészséges nő képes ezekre, tudtam, hogy minden, ami nekem jó, az a babának is. Ha megkívántam ittam egy pici bort, ittam kávét, kimentem a napra (nyilván nem délben 40 fokban), sportoltam, fürödtem az utolsó percig, mert ezek estek jól. Tudtam, hogy természetesen fogok szülni, mert ez a világ rendje, hogy ez nagyban saját döntés kérdése. Ehhez persze kellett a férjem, akinek kétsége sem volt efelől, meg egy fantasztikus jógaoktató, bába, aki ezekben megerősített. @szendernikoletta (instagram)

Jött az orvoskeresés, ami nem volt egyszerű, mert nem a városomban akartam szülni. Ez az orvos azt mondta, hogy első szülő nő kb. elfelejtjeti, hogy gátvédelemmel szüljön. Mi kitartottunk az elveinkhez, elmondtuk minden alkalommal, hogy mit szeretnénk. (Első szülésem) Nem voltunk meggyőzve, hogy úgy fognak alakulni a dolgok, ahogy mi szeretnénk, de megmondtam a férjemnek, hogy neki kell határozottnak lenni, mert én kiszolgáltatott állapotban leszek. Utólag belegondolva fogalmam sem volt, hogy mennyire.

Szülésznőt is fogadtunk, ő sem győzött meg minket, hogy hatással lehetünk bàrmilyen kórházi protokollra. Sírtam is ettől, kétségbeestem, de tudtam/tudtuk, hogy meg tudom csinálni. Aha. Csak nem akart beindulni az a .... szülés, egyszer sem időre. Azért akkora Janik nem vagyunk, hogy simán felelőtlenül 41.hét után is túlhordjam a gyerekeinket, csak úgy lelkisimeretfurdalás nélkül. Miiiinden nap vártam, hogy mikor indul, persze a környezet sem segített, hogy ne stresszeljek. "Na?" "Érzel valamit?" "Van valami jele?" -ezeket azok is kérdezték, akik szültek már... Mi a szent szar jele lenne???? Fhu! Teljesen lelkibetege lettem, hogy, amit elterveztem nem fog sikerülni, nem vagyok ura a testemnek.

Nem tudom hány első szülő nő van, aki bement kamufájásokra (nevezzük jóslónak), én közéjük tartoztam. Azt mondta a dokim, ha gondolom beköti az oxitocint. Ekkor 2 napom volt az indításig (első szülés), könyörögtem a dokinak, hogy engedjen haza, én otthon akarom "beindítani" szülésem nyugalomban, otthon akarok lenni sokáig, ahogy terveztük. Hazaengedett. Másnap bábakoktél segítségét hívtam, gondoltam egy oxitocinos- ballonos indításnál egy kis hasmenés is természetesebb lehet. Ebbe nem megyek bele részleteibe, de 2,5órát töltöttem a kórházban, ebből egy órát vízben vajúdtam, fantasztikus volt, a kádban szülés nem volt lehetséges, de nem bánom. A szülésznőm fantasztikus volt, gátvédelemmel segítette világra a kislányunkat, minden szavát ittam, hogy hogy lélegezzek, mit csináljak. Bámulatos volt, hogy a légzésemből tudta mi következik. Baromi kemény volt erre koncentrálni, de talán a jóga segített vagy talán tényleg én magam, mindegy is, sikerült, úgy, ahogy akartuk.

No ezzel a történettel indultunk neki a második szülésünknek erre 1,5 évre rá. Mondanom sem kell, hát ez a gyerek sem akart elindulni "időben". Jöttek a kedves kérdések, félelmek az indítástól, de az utolsó napon csak beindultak a fájások, ugye ekkor már tudtam, mik az igaziak, egy gond volt ezekkel, vízszintben megszűntek. Mindenki tudja, igazi fájás nem szűnik meg semmitől. Mondtam a férjemnek menjünk le Siófokra, majd meglátjuk. Szülésznőt (itt már nem volt fogadott orvosom) is bizonytalanul hívtam fel, mert kocsiban ülve nem volt fájásom, állva meg kb. 1-2 percesek. Vàrtunk. De én éreztem, hogy ezek azok. Bementünk. Szülésznő rám néz, "te, mindjárt szülünk". Kinek van ekkor ilyeneken vitatkozni, hogy "én szülök!!!" (Képzeljétek el ezt ordítva, fájások közben😂). Vízszintbe semmi fájás, állva meg 1 percesek, de szinte tolófájás. A méhszájam még nem volt kész, de nekem tolófájásaim voltak, "már nem bírok nem nyomni" üvöltöttem, percenként könyörgtem, vizsgálják meg, hogy nem jó-e még. Szülésznőm felvilágosított, ha most nyomok, semmit nem ér a gátvédelem, mert szanaszét reped a méhszájam... na ekkor sírva mondtam, hogy szedjék ki belőlem. Férjem okosan, bíztatva segített, hogy menni fog és ne beszéljek hülyeségeket. Sírok. Keresztezem a lábam, hogy ne nyomjak, vagyis, hogy ki ne szabaduljon a gyerek. Könyörtem egy újabb vizsgálatért. Kézzel rásegítenek, simítanak. Azt mondják nyomhatok. A gyerek már robbanna. Szülésznő rám néz sokatmondóan, aztán rám ordít: állj!!! Faszom, megállok, kibírom. Ez már a vége, bármit mond én azt csinálom. 3 perc alatt volt kint a kis Rozikánk! Három! A gyerek totál kék, teljesen rácsavarodva a köldökzsinór, de megnyugtatnak, hogy már fázott szegény, nem mástól zombiszínű. Meg persze tudom, hogy ő a köldökzsinórból kapja még az oxigént. Rámteszik, béke van, cicire fel. Ránézek a férjemre: "soha többé nem szülök"

Funfact 1: az ügyeletes orvos olyan volt, mint egy mesefigura. Amikor a szülésznő a gátvédelmemen dolgozva arra kért ne nyomjak, doki, mint jóságos Mikulás "hadd nyomjon, ha kell neki" LOL

Funfact 2: Timi javasolta (második szülés)a dokinak, hogy adjon oxitocint, de a Mikulás doki is elutasította, meg mi is tiltakoztunk. Ezt nem is értettem, hiszen tudta, hogy mennyire ellene vagyunk.

Funfact 3: Első szülésnél, 20percembe telt eljutni a kádig, mert minden fájásnál megálltam, de a koktél hatására, meg mindig vissza kellett fordulnom egy bizonyos helyre😂

Bonusinfo: a siófoki kórház csecsemőosztálya a béke szigete, a legfelvilágosultabb szakemberekkel, akik a legmodernebb irányzatokat képviselik a babák gondozása és a szoptatás terén. Emberségből is jeles!