Váratlan császármetszés

Sok történetet kapok tőletek, de ennyire realisztikusan még senki sem tudta elmesélni, mit él át egy anya, mikor váratlanul császármetszésre kerül a sor, és csak sodródik az eseményekkel... Szinte ott éreztem magam a történetben... minden fájdalmával... 

"Általános 3.os korom óta szemüveges vagyok. Mínuszosként folyamatosan romlott a szemem és huszonévesen már ott voltam, hogy mínusz 4es és 5ös dioptriám volt. Szemüveg nélkül nem sok mindent láttam, így amikor összegyűlt rá a pénzem, akkor megműttettem. Életem egyik legjobb döntése volt. Mai napig nem kell szemüveg. Később volt egy másik lézeres szemműtétem is, amikor is a retinámnál piszkáltak meg vmit. Az a lényeg, hogy így is vigyáznom kell, mert előfordulhat retinaleválás. A 2. trimeszterben el is mentem a szemészemhez egy alapos kivizsgálásra, hogy mégis szülhetek-e természetes úton. Benne volt a pakliban, hogy nem ajánlja majd, de vhogy ezzel a lehetőséggel nem számoltam. Bíztam benne, hogy simán mehet majd. Nem gondoltam volna előre, de nagyon csalódott lettem. A kocsiban sírtam is hazafelé jövet.

Azt kell mondjam, féltem magától a szüléstől, mint még számomra ismeretlentől. Így, hogy kiderült, számomra egyértelműen a császár a biztonságos, eléggé leszűkítette a lehetőségeimet. Rossz érzés volt, hogy meg se tapasztalhatom milyen a hüvelyi úton történő szülés. Talán annyiból másabb volt, hogy így nagyjából meg tudtam emészteni a tényt, mire odakerültem és nem több órás vajúdás lezárása lesz hirtelen. Nem akarok borúlátó lenni, de így nálam elég valószínű, hogy a további babáknál is császár lesz, mivel nálam ez fennálló probléma.

A 38. hétbe léptem pont, amikor mennem kellett egy újabb nst-re, ultrahangra és a császármetszés miatti vérvételre, amikor is az nst-m nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. Én nem észleltem semmi furát. Vmennyit most is mozgott a baby és délelőtt amúgy is általában pihent :) Meg hát nem ez volt az első eset, hogy nem sikerült elsőre az nst és sokaknál így volt.

Másodjára sem fogadta el most a dokim az eredményt, így felküldött a szülőszobára egy részletesebb nst-re. Illetve kevésnek találta a magzatvizet az uh-n. Na hát fent még annyit se akart mozogni a kisasszony. Kaptam oxitocint, de így sem változott semmi, így az azonnali műtét mellett döntöttek. Hát hidegzuhanyként ért a hír. Persze örülök, hogy a baby miatt ez így volt indokolt, de amilyen szinten tájékoztatva lettem a dolgokról (sehogy), picit úrrá lett rajtam a pánik. Szorongó típus vagyok, de hozzáteszem, hogy elég jól viselem a fájdalmat és a megpróbáltatásokat, de itt most annyira kívülállóként éreztem magam, hogy már azelőtt remegtem, mint a kocsonya, hogy megkaptam volna az érzéstelenítőt. A szülésznő nagyon aranyos volt, de a többiek csak gépiesen tették a dolgukat. Nem lelkizést vártam, de konkrétan mintha ott se lettem volna.

Apukám kísért el aznap a vizsgálatokra és nem is számított rá, hogy én már bent maradok császármetszésre.. Konkrétan katéter behelyezés közben tudtam csak gyorsan telefonon szólni neki, hogy engem most meg fognak császározni és hogy szóljon anyának és a férjemnek.

Az altató orvossal annyi volt a megbeszélés, hogy Én vagyok az altató orvos. Oké.

Közben mivel pisilnem kellett, már a csőbe tudtam csak megoldani, szóval közben ott voltam kénytelen pisilni.. Kicsit sem volt megalázó.. Utána át kellett ülnöm a kis tasakommal egy ágyra amin átgurítottak a műtőbe. Itt volt az a pont, hogy azt éreztem, hogy na jó, hagyjuk az egészet, én szépen inkább hazamegyek.

A műtős fiú/férfi egy irtó bunkó ember volt. Simán tudtam volna úgy helyezkedni, hogy be tudják adni az érzéstelenítőt, de ő csak nyomott lefelé, én meg ott meztelenül bámultam a lábam és azon gondolkoztam, hogy ez most tényleg velem történik?

Nekem maga az érzéstelenítő beadása nem maradt meg rossz élményként, mivel arra koncentráltam, hogy nem mozgok, szépen beadják, mert nem szeretnék lebénulni. Asszem még meg is dicsért az orvos, hogy ügyes voltam.

Lefeküdtem, vagy inkább lefektettek az ágyra és az egyik kezemen ekg volt, a másikon meg vérnyomásmérő. Esküszöm, legjobban műtét közben a folyamatos vérnyomásmérés nyugtatott meg. Mondta a doki, hogy csukjam be a szemem. Na itt megijedtem, hogy akkor semmi paraván nem lesz? De hálistennek utána felhúzták a zöld 'falat'. Semmit nem kérdeztek, hogy érzek-e vmit még. Sőt, nem is szóltak hozzám egyáltalán. El is kezdték a 'matatást'. Rángatást éreztem, nagyon fura volt. Vmi olyasminek éreztem, mintha minden szervem kiszedték volna és ráhajigálták volna a hasamra.. Bizarr volt és nem javított a diszkomfort érzetemen.

Közben az is eszembe jutott, hogy ezt se gondoltam volna, hogy sminkben fogok szülni xD Hát ez így jött ki. A fejem fölött lévő szellőzőn vagy micsodán a lyukakat bámultam folyamatosan. Végig remegtem.. Ugye az érzéstelenítő hatása is és pucéran is voltam. Elég hamar ki is vették a kis picurkámat, akinek a sírása egyből meg is nyugtatott, de el is szaladtak vele.. Aztán amíg 'összeraktak', na az a rész egy örökkévalóságnak tűnt. Közben hálistennek visszahozták a kislányomat és még tudtam puszikát adni a buksijára is. Abba is hagyta rögtön a sírást egyem meg. Azt a finom illatot és érzést sosem felejtem el. Aztán megint elvitték. Alig vártam, hogy vége legyen a műtétnek.

Jött a műtős, hogy szorosan fogjam át a nyakát, mert áttesz a másik ágyra. Na gondoltam a kis 80 kilómat elég lesz neki..

Fú itt megpillantottam a lábaimat és mivel egyáltalán nem éreztem őket, így olyan volt, mintha nem is az enyémek lennének.. Elég para volt. Eltoltak az őrzőig, ahol 24 órát kellett lennem.

Alighogy átvittek az őrzőbe, meg is érkezett anyukám és a férjem. Ez nagyon megnyugtatott. Az ottani nővér nagyon kedves volt. Innen is nagyon hálás vagyok a kedvességéért. Az utána következő napokban nem igazán jutott már ki belőle a többi nővér részéről sajnos.. Majd megfagytam egy darabig. Lassan ment ki az érzéstelenítő hatása is. Amikor már végre éreztem a lábaimat is, akkor olyan jó volt picit is megmozgatni a lábfejem. Koncentrálni kellett, hogy ne emeljem a fejem, de nagy nehezen sikerült betartani.

Szörnyű volt ennyi ideig háton feküdni mozdulatlanul. És a legborzalmasabb az volt, amikor néhány alkalommal jöttek és jó erősen megnyomták a hasam, hogy ürüljön kifelé a sok vér stb. Na én még ekkora fájdalmat nem éreztem. Már csak ha ránéztek a hasamra, sikítani tudtam volna.

12 óra múlva lábra kellett állni és hálistennek a katétert is kiszedték. Én nem bántam mennyire fog fájni, már alig vártam, hogy végre ne feküdni kelljen. Persze iszonyú volt, felért egy kínzással, de elmondták, hogy muszáj lesz nemsokára pisilnem egyet egyedül és majd sétálgatni kell másnap, mert annál hamarabb fogok gyógyulni és csökken a trombózis veszélye is. Át kellett vonszolni magam a másik kórterembe, ami további 5 napra lett az ideiglenes otthonom. Az ágy rettentő kényelmetlen volt, alig tudtam hanyatt feküdni, annyira fájt a derekam, de ettől csak a leszállás volt rosszabb. 2szer muszáj voltam megnyomni a nővérhívót, mert egyszerűen nem ment egyedül.

A menést csak nyanyatempóban bírtam összehozni és fogni kellett a hasam, különben úgy éreztem az össze belső szervem kiesne.. Nehézkes és elég körülményes volt a zuhanyzás is, mivel alig bírtam mozogni és a leragasztott vágást pedig nem érhette víz. A pisilés sem volt kellemes, de már előre féltem mi lesz nagydolognál. Szerencsére kaptam ricinusolajat, ami nekem nem okozott gondot bevenni. Ez hatott is egy idő után és így nem fájt a vécézés. Az első pár napban elég jelentős vérzésem volt, de aztán már kisebb betétre váltottam a szülés utániról. Hazajövetelem után pár nappal nekem meg is szűnt teljesen. Ami nagyon kellemetlen volt, hogy a műtét után teljesen felömlött a testem. A jódra gyanakszom. A derekamnál hólyagok lettek, a hasam és a combom pedig foltokban ömlött fel és viszketett nagyon.. Akármelyik orvosnak mondtam vizitnél, nem igazán foglalkoztak vele, szóval megpróbáltam nem szétvakarni magam a bentlétem alatt.

A nővérek közül nem sokat tudnék kiemelni, aki tudott normális hangon szólni az emberhez, de ahogy hallottam, nem csak engem 'tiszteltek' meg ezzel. Nem is értem, hogy pont a szülészeten friss anyukákhoz nincs türelmük szépen szólni.

Amiről még nem beszéltem, hogy mint kiderült, a kicsinél és nálam is volt egy kis gyulladás, így mindketten antibiotikumos kezelést kaptunk. Nem is lehetett így velem, szóval én járkáltam hozzá 3 óránként napközben szoptatni. Legalábbis próbáltam szoptatni abban a fél órában, amit ott tölthettem. Ott se a nagyfokú kedvességről voltak híresek a nővérek.. Láttam, hogy szépen ellátják a gyerekeket, de elvárták, hogy császár másnapján az embernek már legyen egy liter teje. Anyatej híján tápszert kapott ráadásul olyan cumisüvegből, amiből még erőlködnie sem kellett, hogy enni tudjon.

Sztem ez is hozzájárult ahhoz, hogy a cicit elutasította folyamatosan és hála a befelé forduló bimbómnak, be se tudta kapni. Próbáltuk bimbó kiemelővel is. Na azt viszont nem tudta eléggé megszívni. El kezdtem fejni a tejem, amikor már megtörtént a tejbelövellés. Hát volt vmennyi, meg is örültem, amikor foltos lett a hálóingem az anyatejtől. Úgyhogy ez után az következett, hogy átjártam a picimhez, legalább megvolt a napi mozgás és ott fejtem 10-20 milliket, aztán adtak neki tápszert. Ittam a sok folyadékot, amit itthon is folytattam. Lett is több tejem, a max 80 ml volt, amit 1 alkalommal le tudtam fejni, de aztán már csak 30ak lettek. Most már nagy szó a 10 is.. Próbálkozunk a cicivel, de nem kell neki. Persze a vágásom miatt nehéz megtalálni a kényelmes pozíciót is.

Nem is gondoltam, hogy nálunk majd gondot fog okozni a szoptatás. Nagyon fájó pont ez nekem.

Lehet nem erőltettem eléggé nem tudom, de amikor már nagyon éhes a kisbabám, akkor nem szeretem még kínlasztani. Most lett 1 hónapos a kislányom. Én már tudok oldalt és hason is aludni, bár sok lehetőségem nincs rá a pici mellett :) Most tartunk ott, hogy kezdünk egymásra hangolódni. Eddig tényleg ez a szülés utáni picit elkeseredett hangulat volt sokszor. Sírtam is párszor. Főleg a szoptatás na meg a fáradtság miatt. Erre egyszerűen nem lehet felkészülni:)

Amit tudok tanácsolni, ha szülés előtt állsz és nem tudod mire számíts:

× tájékozódj a környékeden az orvosokról, szülésznőkről és olyat válassz, akitől nem félsz kérdezni és normálisan áll hozzád, mert nemcsak az a fontos, hogy egészséges babád szülessen és minden rendben legyen, hanem hogy hogy bánnak veled

× ha csak lehet, kérd, hogy majd szülés után tegyék a mellkasodra a picit. Ez nagyon sokat jelent neki is és neked is (nekem ez kimaradt) illetve, hogy amint a kórteremben vagy, akkor vigyék neked oda megszoptatni

Bár tudom vidéken nincs nagy választék és nem mindenki engedhet meg magának anyagilag sok mindent.. Köszönöm, hogy leírhattam🙏🏻"